Hogyan lettem virtuális asszisztens?

Hogyan lettem virtuális asszisztens? Melyik volt az a döntő pillanat, amikor eldöntöttem, hogy otthonról fogom segíteni a vállalkozókat? Sokan kérdezik ezt tőlem, főleg azok a vállalkozók, akik eddig még nem is hallottak erről.

Egyre több a virtuális asszisztens Magyarországon. És ez jó, mert tudjuk, hogy a vállalkozások többségének szükségük van olyan támogató emberekre, akik leveszik a vállukról a terhet. Közel 2 millió gazdasági szervezet van most Magyarországon, és ehhez képest a virtuális asszisztensek száma még mindig elég alacsony.

Ki választja ezt a szakmát? Kiből lesz jó virtuális asszisztens?

Megkértem Kiskó Anikót, hogy mondja el nekem, Ő miért váltott, és miért pont virtuális asszisztens lett belőle.

Kiskó Anikó virtuális asszisztens története – indulásának kezdete

Ahogy sok más embernek, nekem is meg kellett tapasztalnom, hogy milyen az, amikor valaki belefásul a munkába. Mindig ugyanazok a feladatok, mindig úgy kivitelezve, ahogy azt a főnök akarja.

Miután elvégeztem a főiskolát (közgazdász lettem), fel is vettek arra az állami helyre, ahol a gyakorlatomat is töltöttem. És ott ragadtam 10 évre! Ugye, ez még gombócból is sok. Utólag egy kicsit talán már bánom is, hogy miért nem előbb álltam fel? Viszont, ha belegondolok, ennek most kellett megtörténnie, most jött velem szembe a virtuális asszisztencia lehetősége.

Lényeg a lényeg, hogy léptem, otthagytam a munkahelyem, akkor még cél nélkül. Csak az járt az eszemben, hogy innen már menni kell. Kell valami új! Pedig akkor még nem tudtam, merre tovább.

Én is, mint nagyon sokan, különböző csoportoknak vagyok a tagja Facebookon. Ha jól emlékszem, valahogy így találtunk egymásra a virtuális asszisztenciával. Egyik kedves ismerősöm is javasolta, hogy lépjek be egy ilyen csoportba, és aztán már magam is keresgéltem, hogy minél több ilyennek tagja lehessek.

A legtöbbet Szabó Ágnes által létrehozott „Virtuális asszisztensek fóruma” segített, hogy ne féljek belevágni abba a dologba, amit akármelyik ismerősömnek említve, egyikük sem hallott még róla. Ágitól és csoportjától a mai napig bármikor kérdezhetek, mindenkinek nagyon szívesen segítenek.

Hogy lettem virtuális asszisztens? Hogy is kezdtem bele? 

Attól tettem függővé a vállalkozói létbe kezdést, hogy megkapom-e a Kormányhivatal fél éven át tartó támogatását. Lehet, hogy aztán nélküle is belevágtam volna, de ez adott egy nagy löketet. Természetesen alaposan kidolgoztam hozzá az üzleti tervem, és láss csodát, megkaptam! Ezután nem volt kérdés, hogy belevágjak-e a vállalkozósdiba. 2020. július 1-től KATA-s egyéni vállalkozó lettem.

Létrehoztam saját magam (internetes anyagokból kutakodva) egy WordPress weboldalt is (https://www.virtualis-asszisztens.com). Azelőtt sosem csináltam ilyet. Egyes virtuális asszisztenseknek nincs weboldaluk, de én ezt fontosnak tartottam. Azóta is töltök fel rá blogbejegyzéseket.

Emellett Facebookon is hoztam létre magamnak egy külön üzleti oldalt (Kiskó Anikó virtuális asszisztens). Sokszor megosztottam az ismerőseim közt, hátha közülük, vagy azok ismerősei közül kerül ki a következő megbízóm.

Természetesen a LinkedIn platformját sem hanyagoltam. Mégiscsak ez egy szakmai felület. Volt már ott korábban létrehozva profilom, de most átalakítottam a virtuális asszisztenciának megfelelően.

Közben – hogy minél több tudásra tehessek szert – Szilágyi Balázs 1 éven át tartó virtuális asszisztens online képzésébe is belevágtam, ami mindig tud valami újat mutatni számomra.

Azt is fontosnak tartottam, hogy az adatvédelem is teljes mértékben rendben menjen nálam. Egy adatvédelmi szakjogászt kértem fel, hogy állítsa össze részemre a szükséges dokumentumokat (Megbízási szerződés minta, Adatkezelési tájékoztató, Impresszum, stb.). Érdemes olyan személyt keresni, aki vállalja – legalább bizonyos mértékben – az utánkövetést, így, ha bármi apró változás történik az adatvédelemre vonatkozó jogszabályokban, ami minket érintene, fog értesíteni.

Bevallom őszintén, könyvelőt nem fogadtam (bár erre nem biztatlak Titeket). Vagyis fogadtam volna, de akit akartam, már nem vállalt több ügyfelet. Gondoltam, ezt vehetem jelnek is. Így mindennek utána olvasva, megérdeklődve, könyvelő nélkül viszem a vállalkozást. Mivel alanyi adómentes vagyok, nincsenek nagy kötelezettségeim. Vezetek egy Excel-táblát a bevételekről és a kiadásokról. Évente egyszeri bevallást kell készítenem a NAV számára. Végül is közgazdász virtuális asszisztens vagyok, csak meg tudom majd csinálni.

Miért a virtuális asszisztenciát választottam?

Egyszerű a válasz.

Végre a magam ura lehetek (persze bizonyos keretek között) és végre rugalmas munkaidőben végezhetem el a feladataimat. És persze ami a legfontosabb, szeretem, amit csinálok. Igaz, hogy közvetlen kollégáim nincsenek, de bármikor segítségemre vannak a már említett csoportokban lévő tagok is. Nagyon megdöbbentő, de a virtuális asszisztensek között nincs rivalizálás. Legalábbis, még nem találkoztam ilyennel.

Üzenet azoknak, akik félnek belevágni:

Nyilván nem egy csettintésre leszek ismert / keresett virtuális asszisztens, de úgy érzem, lépésről lépésre mindig tudok valamit tenni, hogy előrébb kerüljek a célom megvalósításában.

Ha Te is úgy érzed, hogy váltanál, és a virtuális asszisztenciába szívesen belekezdenél, először nyugodtan próbáld ki magad munka mellett, másodállásban. Aztán meglátod, hogy mennyire Neked való ez a szakma, na és nem utolsó sorban, mennyire vagy sikeres az ügyfélszerzésben.

Én most annyira elszánt vagyok, hogy születésnapomra a páromtól nem egy romantikus ajándékot, hanem Facebook hirdetést kértem a weblapomhoz.

U.I.: Sosem késő váltani!

És útravalónak jöjjön az egyik kedvenc idézetem:

„Ha azt hiszed, hogy meg tudod csinálni, vagy ha azt, hogy nem, – igazad lesz!” /Henry Ford/

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük